Első éjszaka nem sokat aludtam, minden neszre ugrottam, még nem tudtam, szobatiszta-e Branco, jelez-e ha ki kell mennie, hagyja-e aludni Baba, vagy éjjel is macerálja majd. Szerencsére nem volt semmi gond. Reggel Baba jött be ébreszteni, ahogy szokott, nyomában máris ott kocogott Branco. Mi van, kibékültetek az éjjel? Rájöttél hogy jobban jársz, ha beletörődsz, lesz egy játszótársad, fajtársad, akivel jobban el tudsz beszélgetni, mint velem?

Reggelinél csak egy tálat vittem ki, megfogtam Baba nyakörvét és a tálat letettem Branco elé. Jobb ha nem is Brancot, hanem Bobót írok, mert valahogy sehogy se jutott eszembe a Branco név, ha szólítani akartam a kutyát, ezért átkereszteltem Bobónak. Erre se meg a Brancora se hallgat igazán, szóval édesmindegy, de nekem könnyebb így. Baba és Bobó lett a két kutya neve.

Amíg Bobó evett. Babát simogattam, amit boldogan nyugtázott, nem foglalkozott a kajával, tudta hogy olyan még nem volt, hogy ne kapott volna reggelit. Amint Bobó végzett, megkapta Baba is a reggelijét, amit nyugodtan megehetett, mert Bobó nem ment oda, hogy elvegye tőle.

Reggeli után mehettek a kertbe, intézni a szokásos ügyeket. Van egy elkerített, fás, földes rész, amit kutyakertnek hívunk. Itt lehet ásni, futkosni, napozni és ügyintézni. Baba ennek a kertnek az egyik sarkába jár, Bobó kinézte magának a másik sarkot, így külön lány és fiú vécénk van. Nekem is könnyebb így ellenőrizni, minden rendben van-e a végtermékkel egyik meg másik kutyánál.

A földes kutyakertnek az is nagy előnye a füves kerttel szemben, hogy könnyebb takarítani. Aki próbálta már fű közül eltávolítani a végterméket, igazat ad a szólásnak, hogy lapít mint az a bizonyos dolog a fűben. Viszont van egy nagy hátránya is, esős időben dagonyázni lehet a sárban. Ezért bevezettük, hogy mielőtt bejönnek a lakásba, lábmosás van. Eleinte Baba is tiltakozott, mi ez, nem akarom, hagyjál. Azután rájött, hogy így sokkal kevesebb sarat kell neki lenyalnia a talpáról, mert azért az ágyában még tart egy kis utó-lábmosást. Azóta ha meglátja a kezemben a kis vödröt, már izgatottan topog, amikor a hátsó lábaira kerül sor, már emeli is őket, a megszokott sorrendben. Kíváncsi voltam, Bobó mit szól ehhez. Az érkezése estéjén is próbáltam lábat mosni, de igencsak tiltakozott, pedig nálam első nap sincs kivétel, mindent úgy kell csinálni, mint a többi napon kell majd. Ha valami olyat megengedek nekik, amit később megtiltok, akkor úgy érezhetik, megfosztottam őket az első nap megszerzett jogoktól. Ha meg akarok tanítani nekik valamit, akkor azt már az első nap el kell kezdeni. Az első napokban a legnagyobb bennük a megfelelni vágyás, akkor sokkal jobban figyelnek, memorizálnak. Másnap reggel, világosban, Bobó is csendes szemlélődéssel nézte, ahogy mosom Baba lábait és amikor őrá került sor, már nem tiltakozott. (Most így 2 hónap elteltével már ő is emeli a hátsó lábait...)

Baba hiába próbálta játékra csábítani Bobót, minduntalan kitért, elfordult, türelmesen de érthetően tudtára adta, hogy nem akar játszani. Baba egy idő után meg is értette, de azért még egy próbát tett, hogy legalább az ágyat visszavegye Bobótól

Ahogy dél felé kicsit melegedett az idő, úgy gondoltam, elsétálunk az állatorvoshoz. Részben azért, hogy nézze meg az ivartalanítás sebét, részben meg akartam mérni a súlyát, nézzenek bele a fülébe, a szőre alá, hallgassák meg a szívét. Kicsit féltem, mert láthatóan izmos, erős kutya, könnyedén elhúzhat, ha nem tudok parancsolni neki. Ahogy rátettem a pórázt felélénkült, már az ajtónál, majd a kapunál is ő akart elsőként kimenni. Szépen visszatereltem, te is tanuld meg, mint Baba, hogy előbb én megyek ki. Meg is várta, amíg bezárom a kaput, de aztán repültem a szemközti bokorig, mert azt biztosan meg kellett jelölni, hogy megtaláljuk visszafele jövet a kapunkat. Aztán még két bokrot megjelölt a sarkon is, ahol bekanyarodtunk, de attól kezdve lógó pórázzal jött mellettem, orrát a föld felett húzva szimatolt, mint egy nyomozó kutya. Gondolom a hazafelé vezető utat próbálta megjegyezni. A kertekből persze minden kutya kiüvöltött valamit felénk, de Bobó csak felemelte és odafordította a fejét, egy megvető pillantással jutalmazta az irigykedésüket, amiért ők a kerítéseken belül bezárva kénytelenek őt nézni, ahogy sétál, aztán visszatért az eredeti nyomozókutya pózhoz és mentünk tovább. Néha egy-egy útjelzőt még elhelyezett, de gond nélkül odaértünk az orvoshoz.

A váróban szép nyugodtan álldogált, csak akkor fordította csodálkozva oldalra a fejét, amikor kijött a rendelőből egy gazdi a kutyájával. Mi az hogy kijött, kirepült a kutyája után, aki vinnyogva, teljes erőbedobással, négy lábbal kapálózva menekült a rendelőből. Bobó csak nézte, hogy mit megengednek egyesek a kutyájuknak?

A rendelőben is türelmesen viselte a vizsgálatokat. Sajnos a farka tövénél volt egy kis bolha, így mindkét kutyának vettem Vectra cseppeket, mielőtt átterjed Babára is, ha még nem késő. Megmértük, éppen 30 kiló volt a súlya, Baba 23 kilójához képest tényleg nagy darab. Volt egy kis bűzmirigy kinyomás is, bizony nagyon tele volt, megegyeztünk, hogy egy hónap múlva jó lenne megint kinyomni.

Alaposan elfáradt, mire hazaértünk, én is, pedig nekem még volt egy sétám Babával. Egyszerre nem merek elindulni két kutyával, azóta is külön sétáltatom őket. A nap további része nyugodtan telt, az esti etetés is viszonylag jól ment. Aztán mindenki békésen nyugovóra tért.

Éjjel aztán Bobónak ki kellett mennie. A hálószoba ajtóm résnyire mindig nyitva van, hogy be tudjanak jönni ébreszteni, ha baj van, csak Bobó még nem érezte magát egészen otthon, nem ismerte a lehetőségeket. Így aztán megkérte Babát, menjen be felébreszteni engem. Amikor kijöttem, hogy kiengedjem őket az udvarra, Baba tüntetően visszafeküdt az ágyába, nem én vagyok a pisis, nem miattam kellett a meleg ágyból kibújnod. Babát is megdicsértem, hogy ügyes volt, Bobót is megsimogattam, amikor visszajött és visszafeküdtem aludni. Reggelig nyugalom volt.