Branco 7-8 éves, ilyen korban már nem olyan játékosak a kutyák, kivéve ha boxer a fajtájuk. Branco-Bobó azonban nem akart egyet érteni azzal a véleménnyel, hogy a boxereknek sose nő be a feje lágya, még öregen is kaphatóak egy kis játékra. 

Bánatos szemekkel, lógó orral totyogott a lakásban, félre fordítva még a fejét is, ha valami játékot nyújtottam feléje. Hiába cirógattam az orrát a csomó rojtjával, még dühös se lett, csak elhúzódott, Gurítottam a labdát, mintha nem is látná. Nyomogathattam a sípolós labdát vagy másik játékot, az se keltette fel az érdeklődését.

Természetesen Baba se adta fel a reményt, hogy egyszer Bobó is enged a minden kutyának egyértelmű játékra hívó mozdulatoknak és az ugatásnak. Ő nyert, neki sikerült először kimozdítania Bobót a közönyéből. Persze érthető volt. Senki nem tud olyan idegesítően ugatni, mint Baba. Ha ő játszani akar, akkor kikényszeríti. Szegény Bobó is inkább belement a hancúrozásba, mint hogy halláskárosult legyen időnap előtt. Öreg korára enélkül is  utolérheti ez a probléma.

Elnéztem, ahogy játszanak a teraszon. Baba szinte Bobó feje alá csusszant, hanyatt vágva magát a két első mancsával átkarolta Bobó nyakát, miközben a hátsó lábaival eltaszította magától, majd elengedte a nyakát is és élvezte, ahogy Bobó a fülcimpáit csámcsogja. Aztán támadásba lendült a fiú, a fejével öklelte Babát, még csak véletlenül se sértette fel a bőrét a fogaival, közben harci morgást imitált. Aki távolabbról nézte őket, könnyen verekedésnek gondolhatta, pedig amikor a lány fölé állt, akkor is gondosan vigyázott, nehogy rálépjen a hasára, kizárólag a kutya mellé lépve engedte le a teljes 30 kilóját.

Ezek után úgy kezdődtek a reggelek, hogy kiengedtem őket a teraszra a birkózó szőnyegre és amikor lenyomtak pár menetet, akkor kaptak reggelit. Tele hassal már nem akartak hancúrozni, csak pihenni, így szépen bennük maradt, amit megettek, gyomorcsavarodástól se kellett tartanom. Amíg Baba egyedül volt, reggeli előtt mindig kimentünk a fűre labdázni. Most ez lett a reggeli torna.

A kezdeti nehézségek után annyira belejött Bobó a játékba, hogy már bent is ment a bunyó. Annál is inkább, mert hűlt az idő odakint, egyre kevesebb ideig akartak kint maradni, épp csak elintézték amit kell és már jöttek is befele. 

A legtöbb képet törölnöm kellett, mert állandóan bemozdult, homályos lett, de aminek megkegyelmeztem, ott is elég nehéz kibogozni, melyik láb kihez tartozik. 

Ment a hancúrozás szőnyegen, kövön, kutyaágyban, ha a fürdőszobában voltam, akkor az ajtót döngetve a fürdő előtt, vagy a konyha közepén kerülgettem őket főzés közben. Legkedvesebb birkózó helyük a lábam közelében van, engem is bevonva a játékba, de ilyenkor jobban teszem, ha megkapaszkodom valamiben, különben gyorsan ott lent találom magam közöttük.

Nemsokára már velem is játszott Bobó, amikor megráztam előtte a csomó rojtját, utána nyúlt, komótosan lassan megfogta és óvatosan elkezdte húzni. Persze Baba azonnal felfigyelt az új játék lehetőségre, elkapta a csomó másik végét a kezemből és most már ketten dolgoztak vele. 

Eltelt 3 hónap és a többi játék még mindig nem érdekelte Bobót. Birkózás és a csomó, ez a kettő volt műsoron. Jaj nem is igaz, mert volt egy harmadik is, az a labda, aminek a belsejébe kekszet lehet tenni, és amikor gurítják, itt-ott kipotyog belőle a keksz, amit fel lehet falni. Na a labdák közül ez az egy érdekelte - volna, ha nem kaparintotta volna meg mindig Baba, hogy kiegye belőle a kekszet.

A napokban vásárolni voltam, igaz kutyazacskóért mentem, de megláttam egy gumicsirkét, Van otthon kettő is, az egyiknek nincs feje, tehát nem is sípol, a másiknak még van feje, de a síp a hasában csörög. Ezt Bobónak szántam, Babának egy újabb labdát, ami sípol meg tüskés, lehet rágni, majd meglátjuk, ki melyiket kéri.

A labda telitalálat volt, Babának a meglévő 30 labda is kevés, jól jött a harmincegyedik is. Viszont Bobó meglepett. Bevitte az ágyába a csirkét, nyalogatta, nyomogatta, rágcsálta, forgatta, majd amikor elfáradt, ráfeküdt és pihent egy kicsit, aztán folytatta a játékot.

 Amikor átment Baba ágyába, oda is vitte magával. Másnap is arra figyeltem fel, hogy megy a kosárhoz és próbálja kivenni belőle a csirkét, többször visszaejti, de nem adja fel, majd büszkén feltartott fejjel viszi az ágyába. Máskor meg egy labdát emelt ki a kosárból és vitte az ágyába. Még a végén azt is megérem, hogy odahozza nekem a labdát, mint Baba.

Sőt, amikor Babának elgurítottam a labdát a konyhában, ő is utána iramodott, persze Baba mellett ő labdába se rúghat. Azért jót nevettem, (bocsi hogy kinevettelek benneteket), de mindketten úgy startoltak a csúszós konyhakövön, mint a rajzfilm figurák, helyben futással. Meg kellett fognom Babát, hogy Bobónak is guríthassak egy saját labdát, amit visszahozhat.

Éppen ideje, hogy jöjjön a tavasz, de legalább a jobb idő, amikor kimehetünk a kertbe labdázni, frizbizni, fogócskázni.