Állatbarátoknak

Branco boxer élete

Branco boxer élete

Branco fiú a hetedik

2018. február 20. - yxia

Nyáron megérkezett hozzám a Noé Boxermentő csoportjától a hatodik boxer. Volt akit örökbe is fogadtam, de volt aki csak néhány hétig élt velem, amíg végleges gazdihoz költözhetett. A hatodik boxer egy alig két éves szeleburdi kamaszlány volt, aki már másodszor került be a menhelyre, először elcsavargott és befogták, akkor még érte mentek, de ezúttal a gazdái adták le. Nem tudni mi volt a bűne, szerintem csak nem értették a gazdák a boxer-életstílust, a mérhetetlen játék kedvet, mozgásigényt. Én minden esetre örökbe fogadtam és nagyon örültem, hogy ennyi élet és vidámság költözött vele a házba. Búza néven érkezett, de nálam új nevet kapott. Új élethez új név jár, másrészt ő volt az eddigi legfiatalabb örökbe fogadott kutyám, így a Baba nevet kapta.

Aztán megjelent a boxermentők honlapján a szokásos téli felhívás, hogy ideiglenes befogadókat keresnek, mert ezeknek a rövid szőrű, többnyire lakásban élő kutyáknak életveszélyt jelent, ha nyitott kennelben, a menhelyen kell tölteni a telet. A szívem egy percig sem kételkedett, de az eszem ágált egy darabig, megöregedtem már, 70 évesen egy boxerrel is elég nehéz lépést tartanom, nem hogy kettővel. Meg aztán ismerem magam, a végén annyira megszeretem, hogy őt is örökbe fogadom. Végül megegyeztem magammal, hogy bármennyire is nehéz lesz tavasszal nemet mondani, csak a téli hónapokra és csakis ideiglenes státusszal befogadok egy boxert.

Így a (Zoli nevű) Mikulás december 6-án meg is hozta hozzám Brancot, a kb 7-8 éves boxer fiúcskát. Ő lett a hetedik Noés boxerem. Előző nap volt ivartalanítva, kicsit még talán kába is volt, de mintha nem örült volna, hogy hozzám került. Bejött, megállt és ügyet se vetett az én kamaszlányom, Baba sürgés-forgására. Szomorú tekintetű kutyus volt, aki láthatólag nem érti, mi történik vele. A gazdái megunták, leadták, nem tudni miért, talán mert túl öreg már? Valóban őszül a pofija, de ez még nem ok a megválásra.

20171206-P1170863-fej

Később azért elindult és körbeszimatolt az új otthonában, mindent megnézett, megszagolt, állt előtte egy darabig, mintegy memorizálva a dolgokat. 

20171206 154841-k

A "lányszoba" mellett várt rá egy "fiúszoba" is

20171205 153912-k

Majd odajött hozzám is, rám nézett, a tekintetében bizonytalanság, most mi van? hol vagyok? mi lesz velem? Megsimogattam nagy busa fejét, vaskos nyakát, az egész kutya szokatlan volt a kicsi fejű, vékony nyakú, karcsú testű kamaszlányom után. Branco nagy nehéz, igazi kan kutya méretű, talán kicsit túlsúlyos is volt.

Branconak jól esett a simogatás, de Baba odarohant, félre lökte, vékony kis testének a lendület adott nagyobb erőt, hogy a masszív fiút kiüsse a kegyeimből. Na ez így nem lesz jó. Megpróbáltam szétválasztani és a két oldalamra kényszeríteni őket, hogy mindkét kezem alá jusson egy-egy kutya, de olyan erő kellett ehhez, amivel én már nem rendelkezem. Akkor helyére küldtem mindkét kutyát, de jött a következő probléma.

Baba egyik ágyból a másikba ugrott, ez az enyém, meg ez is az enyém, meg minden az enyém, vedd tudomásul. Szegény Branco angyali türelemmel csak állt és nézett, döntse már el végre ez kis házisárkány, hogy mit akar. Megint nekem kellett közbelépni, elvégre én vagyok a falkavezér, vagy mi. Szerencsére Baba elég szófogadó, ismeri is a stílusomat, mikor játszom vele, és mikor teszi jobban, ha szót fogad. Most ez utóbbi hangon szóltam rá, nem kiabálok én vele, csak ilyenkor keményebben pattan a szó. Be is ült az ágyába és várta, mi lesz a következő parancs. Hát az lett, hogy Marad! Maradt is ott szépen, amíg Branco is elhelyezkedett, ezután kaptak egy-egy kekszet, hogy érdemes legyen máskor is szót fogadni.

20171206 163210-k

20171207-P1170875-k

Végre én is szusszanhattam egyet, és a kisördög megszólalt a fejemben, kellett ez neked? Gyorsan eltereltem a gondolataimat, mielőtt még igazat adok neki és elkezdtem a vacsorát előkészíteni. Már tudtam, hogy az etetés se lesz egyszerű. Eddig nem ismertem Babát erről az oldaláról, de úgy látszik róla mintázták az irigy kutya mondást. Ha nem sikerül őt megfékeznem, még kárt is tehet Brancoban, mert amilyen gentleman módra viselkedik ez a fiú, inkább hagyná magát széttépni, mint hogy visszatámadjon. Vagy csak az első napokban viselkedik így? Aztán nagy verekedések, sérülések lesznek mindkét oldalról? Jaj mit vállaltam!!!

Elkészült a vacsora, kezemben a két tállal elindultam a terasz felé. Gondoltam, ott elég nagy tér van, majd az egyik sarokban leteszem az egyik tálat, a másik sarokban a másikat. Ahogy azt Móricka elképzelte. Letettem előbb Baba tálját, gondoltam majd eldolgozgat a kajájával, én meg átviszem a terasz másik sarkába a másik tálat. Baba nem úgy gondolta. Szerinte a másik tál kaja is csak az övé lehet, így mint a villám cikázott egyik táltól a másikig. Szerencsére ott volt a fiam, ő mentette meg a helyzetet azzal, hogy megfogta addig Baba nyakörvét, amíg Branco végzett a maga adagjával.

Hogy fogom én megoldani az etetést, ha egyedül maradok? Eddig is volt egyszerre két kutyám, Spagi és Dominika illedelmesen tudtak enni az etetőállvány két karikájába egymás mellé tett edényekből, nem volt ilyen vita közöttük, Dominika érkezésének első napján se.

20150305 001etetés

Volt hogy három kutya evett együtt, soha egyik se nyúlt a másik táljához.

20100523 008urestanyernyalas

Erről az édes, aranyos, bújós kislányról, Babáról soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hárpia is tud lenni. Hogy fogom én megoldani ezeket a problémákat? Mások ilyenkor visszaküldik a menhelyre a kutyát, hogy nem fér össze a saját kutyájával. Na de nem szegény Branco tehet erről, hanem egyértelműen Baba. Na meg én, ha nem tudok rendet tartani közöttük...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://branco.blog.hu/api/trackback/id/tr1013684580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása